Ötvenéves a Duna Menti Tavasz - A közös játék ünnepe Dunaszerdahelyen

A vsasrnap.com cikke

Fél évszázad. Ennyi idő alatt generációk nőttek fel a Duna Menti Tavasz színpadán és nézőterén. Az idén május végén ötvenedik alkalommal rendezték meg a hazai magyar gyermek báb- és színjátszócsoportok országos fesztiválját a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, amely nem csupán kulturális esemény, hanem a színház iránt elkötelezett gyerekek, pedagógusok, szülők és szakemberek találkozóhelye is.

A jubileumi év több szempontból is biztató képet mutatott. Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, az esemény főszervezője elmondta: az idei 38 jelentkező csoport létszáma már a világjárvány előtti időszakot idézi. A jelentkezők száma ugyanakkor azt is jelentette, hogy ismét szükség volt területi válogatókra. Hat helyszínen – Diószegen, Nyárasdon, Ipolyságon, Tornalján, Komáromban és Királyhelmecen – értékelte a zsűri a csoportok előadásait.
"A 38 csapatból végül 25-en kerültek be a döntőbe, 24-en voltak itt, egy csoport betegség miatt nem tudott eljönni" – mondta a szervező. Külön örömként említette, hogy idén erősödött a gyermekszínjátszó vonulat, ami azt mutatja, hogy egyre több pedagógus és csoportvezető vállalja a közös alkotás hosszú hónapokon át tartó munkáját.
A fesztivál jelentőségét Kiss Beáta, a Csemadok országos elnöke tágabb közösségi összefüggésben értelmezi. Szerinte az, hogy a Duna Menti Tavasz immár ötven éve létezik, önmagában bizonyítja létjogosultságát. A fesztivál pedig nem csupán az előadásokról szól. Az anyanyelv tudatos használatára, az irodalom szeretetére és a kulturális értékek befogadására nevel.

"Az ilyen alkalmak észrevétlenül formálják a gyermekek identitását"

– hangsúlyozta.

A Duna Menti Tavasz történetének egyik élő tanúja Jarábik Gabriella, a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad vezetője. Emlékei szerint a fesztivál a bábos mozgalomból nőtt ki. Az első cél az volt, hogy a bábjátszó csoportok bemutatkozási lehetőséget kapjanak, majd az irodalmi színpadok és a színjátszó csoportok is megjelentek.

"Fokozatosan szinte az összes régió bekapcsolódott: Kelet-Szlovákiától Gömörön át Komáromon és Párkányon keresztül Pozsonyig mindenütt akadtak lelkes szervezők és pedagógusok, akik közösséget építettek a színjátszás köré. S bár mindig is voltak díjazások, értékelések, itt a játék, a játék öröme a lényeg: hogy a gyerekek megnyíljanak, rátaláljanak önmagukra, megmutassák, mi van bennük."

A színház: varázslat
Talán sehol sem mutatkozik meg ennyire a színjátszás közösségformáló ereje, mint a királyhelmeci Varázskerék Színjátszó Csoport tizennégy éves történetében. A csoport vezetője, Pirigyi Mária speciális iskolában dolgozik, ahol roma gyermekekkel foglalkozik. Munkája elején az alapoktól kellett kezdeniük. Nemcsak a szövegtanulást, hanem az együttműködést is gyakorolni kellett. "Kezdetben a gyerekek egymás kezét sem fogták meg szívesen. Eleinte együtt mondtuk a szöveget, ritmusgyakorlatokat csináltunk. Minden gyereket meg lehet tanítani, mindenkinek van rá képessége, csak meg kell hozzá találni az utat."
Népmesék feldolgozásával indítottak, majd eljutottak a cigány mesékig. Mária felismerte, hogy a gyerekek saját kulturális örökségükhöz különösen erősen kapcsolódnak. A tánc, a zene, a történetmesélés mind természetes része ennek a világnak. A csoport munkájának eredménye pedig nem csupán a színpadon mérhető. Az egykori szereplők felnőttként is emlékeznek az előadásokra, találkozáskor felidézik a közös meséket, sőt saját gyermekeiknek is továbbadják őket. "Bátorságot nyertek, megtanultak közösségben dolgozni" – mondja a csoportvezető, ugyanakkor arra is rámutat, hogy sok gyermek számára a siker megélése sem magától értetődő. Gyakran hiányzik a családi megerősítés, a dicséret. Ezért különösen fontos, hogy a színpadon megtapasztalják az elismerést és a közösség támogató erejét.
Fesztiválhangulat régen és ma
A fesztivál történetére Badin Ádám bábszínházi szakember és zsűritag is élénken emlékszik. Gyermekszínjátszóként, a rozsnyói Mandikó csoport tagjaként maga is megjárta a Duna Menti Tavaszt. "Emlékszem, elsőként a Lúdas Matyival álltam színpadra. Klasszikus, háromórás előadás volt, két teherautó hozta a díszletet, két autóbusz pedig minket, gyerekeket, mivel nagyjából ötvenen szerepeltünk. Fabó Tibor volt Lúdas Matyi, én pedig a Döbrögi. Ő később a színházat választotta hivatásának, engem a bábozás csábított el."
Azóta sok minden változott. Ma már jóval kisebb létszámú csoportok érkeznek a fesztiválra, az utazást sem mindig könnyű megoldani. Korábban az előadás után a Meseváros programjai az pozsonyeperjesi "pionírtáborban" zajlottak, ahol a csoportok szállása is biztosítva volt. Mostanra mindez beszorult a kultúrház környékére, és a csoportoknak is kevesebb lehetősége van a kötetlen és játékos együttlétre. Pedig nagyon fontos lenne, hogy az ország különböző pontjairól érkezett fiatalok és pedagógusok minőségi időt töltsenek együtt. 

Bábozás felső fokon
De mindezen nehézségek a fesztivál szakmai színvonalát nem befolyásolják. Sőt, évről évre igényesebbnél igényesebb produkciók kerülnek színpadra. Ez pedig a pedagógusok, csoportvezetők érdeme. "A pedagógusoknak mindennek kell lenniük egyszerre: rendezőnek, dramaturgnak, díszlettervezőnek – a bábosok esetében pedig még képzőművésznek is. Mégis elképesztő művészi szinten képesek előadásokat létrehozni", mondja Badin Ádám, aki úgy véli, a Duna Menti Tavasz ma a Kárpát-medence egyik legerősebb gyermek bábjátszó fórumává vált, hiszen sem Magyarországon, sem Erdélyben nincs hasonló bábos gyermekfesztivál.
A bábjáték erejéről beszélt Makó Kovács Erika, a feledi Meseláda Bábcsoport vezetője is. Tapasztalata szerint a felső tagozatos gyerekek sem idegenkednek a bábozástól, sőt kifejezetten szeretik. A munkát közösen végzik: együtt választanak történetet, alakítják a szöveget és készítik el a bábokat. Sokszor éppen a gyerekek ötletei viszik előre a folyamatot.
Hasonlóan gondolkodik Blanár Gabriella, a kisgéresi Lámpás Bábcsoport vezetője, aki szerint a bábjáték különleges fejlesztő eszköz. A gyerekek mélyebben értik meg a történetet, fejlődik a beszédkészségük, a vizuális érzékük, a zenei és retorikai képességük.

"És talán még fontosabb, hogy megtanulnak együtt dolgozni. A bábozás alázatra tanít. Nem a mozgató a fontos, hanem a báb. A figyelmet nem magunkra, hanem arra kell irányítani, akit életre keltünk. A visszahúzódó gyerekek számára pedig ez különösen nagy lehetőség. Sokszor azok kérnek később saját szerepet és szöveget, akik kezdetben még a színpadra sem mertek volna kiállni."

Ötven év után a Duna Menti Tavasz továbbra is fontos színházpedagógiai esemény: a színpadon mesék, játékok és előadások születnek, a háttérben azonban ennél sokkal több történik. Barátságok formálódnak, önbizalom épül, identitás erősödik. Ez az a láthatatlan munka, amely miatt a fesztivál fél évszázad után is élő és nélkülözhetetlen része a hazai magyar kulturális életnek. 

KÉP GALÉRIA!
A képekre kattintva azok kinagyíthatók!