„Mintha a haldoklóra kinyitnánk az ablakot, hogy kapjon levegőt" – Fodor Péter a Tőkési ág mesterséges szigeteiről. Szerinte nem biztos, hogy magát a folyót kell megmentenünk

A parameter.sk cikke
 a fotók Gerhát Máté (a teljes képgaléria)

Vásárútnál az elmúlt hónapokban szigetekkel szűkítették a Kis-Duna mellékágának, a Tőkési ágnak a medrét. Egy 2024-ben elkészült ökológiai tanulmány szerint ugyanis éppen a túl széles és sekély meder az egyik oka annak, hogy a víz egyre lassabban mozog. A szigetek létrehozásával a cél az áramlás felgyorsítása, ezáltal az üledék mozgásának elősegítése és a vízfolyás élőhelyi állapotának javítása. Fodor Péter biológus, természetfotós, a DunaVit természetvédelmi polgári társulás tagja szerint a beavatkozásnak van létjogosultsága, de nem szabad azt hinni, hogy néhány szigettel megoldható a Tőkési ág több évszázados problémája.

A Tőkési-ág Vásárút környéki szakaszán néhány éve már kialakítottak egy szigetet, az utóbbi időszakban pedig több ponton is folytatódtak a medret érintő munkálatok. A beavatkozások hátterében egy átfogó tájökológiai tanulmány áll, amely a Tőkési-ág és védősávjainak állapotát vizsgálta.

A tanulmány 2024 márciusában zárult le. A munkát a nyitrai Mezőgazdasági Egyetem szakemberei és társkutatók végezték, prof. Ing. Ľuboš Jurík, PhD. vezetésével. A szakemberek közel három éven át vizsgálták a mintegy harminc kilométer hosszú vízfolyás állapotát.

A vizsgálatok során rámutattak, hogy a Tőkési-ág ma már nem egyetlen összefüggő vízfolyás: több, egymástól részben elzárt szakaszból áll, és a szakemberek szerint ez a romló állapot egyik alapvető oka.

Egykor közvetlenül a Kis-Dunából kapta a vizét

A Tőkési-ág mai problémáinak gyökerei több mint száz évre nyúlnak vissza. A tanulmányban is említett történelmi térképek alapján a 19-20. század fordulójáig még közvetlenül érkezett víz a Kis-Dunából a Tőkési-ágba. A helyzet ezt követően változott meg alapvetően. A tanulmány szerint a Tőkési-ág a 20. század elején, hozzávetőleg 1925 körül veszítette el természetes működését, amikor elválasztották a Kis-Dunától. Ezt követően az ág vízellátásában egyre nagyobb szerepet kaptak a felszín alatti vizek és a talajvíz feltörései.

Fodor Péter szerint ugyanakkor a történet még ennél is régebbre nyúlik vissza.

"Azt tudni kell a Kis-Dunáról, a Tőkési ágról, és az egész Csallóköznek az északi vízrendszeréről, hogy már több évszázada veszít a jelentőségéből. Tehát pusztuló folyókról van szó, bármilyen szomorúan is hangzik" – fogalmazott Fodor.

Emlékeztetett, hogy a folyórendszer fénykorát a 16–17. század jelentette, amikor a kis jégkorszak miatt is magasabb vízszintek alakultak ki. Korabeli írásos emlékek alapján pedig a Tőkési-ág hanyatlása már a 17. század környékén megkezdődött, és nem egyszerűen azzal a beavatkozással magyarázható, amellyel később elvágták a Kis-Dunától. Azóta fokozatosan csökkent a víz mennyisége, továbbá a víz egyre inkább a Duna mai medre felé összpontosult, így a Kis-Dunába és mellékágaiba is kevesebb jutott.

A folyó sorsát később az emberi használat is alakította. A Kis-Dunán egyre több malom működött, miközben a hajózás egészen más vízjárást igényelt. Fodor szerint már a 18. században felismerték, majd a 19. században Pozsony megye és a Duna gőzhajótársaság vegyes küldöttsége ki is mondta, hogy a Kis-Duna hajózási célú szabályozása aránytalanul nagy költségekkel járna. A Tőkési ág esetében pedig már 1798-ban felmerült, hogy a mellékágat nem érdemes elvágni a Kis-Dunától, mert a meder természetes feltöltődése ezt úgyis előbb-utóbb megteszi.

Fodor szerint azonban önmagában az, hogy egy folyó vagy mellékág idővel eltűnik, még nem feltétlenül jelent természeti tragédiát, mivel a természetben folyók és mellékágak születnek és halnak el. A Tőkési ág esetében az a nagyobb probléma, hogy közben nem jönnek létre új mellékágak a tájban.

A képekre kattintva azok kinagyíthatók!
Képbaléria.